Bizonyára sokan értesültetek már arról, hogy a szerzői jogi törvény módosítása nyomán 2012. január 1-től jelentősen megváltoztak a közös jogkezelő szervezetekre, így az Előadóművészi Jogvédő Irodára is vonatkozó szabályok. Írásunk célja, hogy tájékoztatást adjunk a jogszabály módosításából következő főbb változásokról.

 

I. Az előadóművészi jogdíjak kezelését érintő legfontosabb jogszabályi változások


1.Eddig az előadóművészek képviseletére csak egy jogdíjkezelőt lehetett létrehozni. Ezentúl egy jogosulti csoport képviseletére több jogdíjkezelő is alapítható.

 

2. A művészek alkotásait hasznosító rádiók, televíziók, vendéglátó üzletek, stb. az eddigieknél nagyobb védelmet kapnak az államtól, mivel a) szigorodik a művészek jogdíját megállapító díjszabások állami jóváhagyására vonatkozó eljárás, b) bővül azoknak a köre, akik kifogást emelhetnek a művészeket megillető jogdíjak mértéke ellen, c)a felhasználók egyoldalúan is kikényszeríthetik, hogy amennyiben ˝sokallják˝ a művészeket megillető jogdíjak mértékét, akkor erről ún. egyeztető eljárás kezdődjön.


3. A jogdíjkezelő egyesületek a korábbinál is szigorúbb állami ellenőrzés alá kerülnek, mivel a) működésük minden jelentős körülményéről kötelesek beszámolni a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának, b) a Hivatal rendszeresen ellenőrizheti, hogy az egyesületek működési költségei indokoltak, okszerűek és hasznosak voltak-e, c)ha a Hivatal véleménye szerint az egyesület megsértett valamilyen szabályt, szankcióként bírságot szabhat ki, amelyet a jogdíjakból kell megfizetni.


4. A művészek kulturális és szociális céljaira felhasználható jogdíjak mértékét és a felhasználás egyéb feltételeit a művészek saját döntése helyett most a jogszabály határozza meg. A támogatandó kulturális és szociális célokat az ún. támogatási politikában kell rögzíteni. A támogatási politikát a kultúráért felelős miniszter véleményének kikérését követően, a Hivatal javaslatára az igazságügyért felelős miniszternek előzetesen jóvá kell hagynia. Kulturális és szociális célokra legfeljebb a beszedett jogdíjak a 10%-a és a fel nem osztható jogdíjak 25%-a használható fel. A jogdíjakat kulturális célokra csak a Nemzeti Kulturális Alapnak (NKA) történő átadással lehet felhasználni.


II. Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület megalapítása

Az előadóművészek jogdíjainak kezelését 1982 óta a Művészeti Szakszervezetek Szövetségén belül létrehozott Előadóművészi Jogvédő Iroda (MSZSZ-EJI) látta el. Az új törvény ebben is jelentősen változást hoz: 2012. január 1-jétől a jogdíjkezelő egyesületeknek csak magánszemély tagjai lehetnek. Annak érdekében, hogy az előadóművészek jogainak képviseletét a megváltozott jogszabályi feltételek között is biztosítani lehessen, hatvan előadóművész – közöttük az MSZSZ-EJI vezetésében részt vevő előadóművészek és az előadóművészeket képviselő szakmai szervezetek (Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetsége, Magyar Zenei Előadóművészek Társasága, Magyar Jazz Szövetség, Magyar Táncművészek Szövetsége, a Magyarnótaszerzők és Énekesek Egyesülete, Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete, MASZK Országos Színészegyesület, Színházi Dolgozók Szakszervezete, Artistaművészek Szakszervezete) vezetői – a Művészeti Szakszervezetek Szövetségével együttműködve 2011. december 8-án az MSZSZ-EJI jogutódjaként megalakították az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesületet (EJI Egyesület). Az EJI Egyesület bírósági nyilvántartásba vétele folyamatban van. Az EJI Egyesület az előadóművészek közös jogkezelő szervezeteként, az MSZSZ-EJI jogutódjaként történő hatósági nyilvántartásba vételéhez az is szükséges, hogy az Egyesülethez minél több előadóművész csatlakozzon.


III. "Csatlakozzon már most az EJI Egyesülethez!" - Szól a felhívás. 

Az Egyesület tagja lehet minden előadóművész, művészeti ágtól vagy műfajtól függetlenül. Az Egyesület tagjává az válhat, aki a csatolt nyilatkozattal kéri tagi felvételét. Kérjük, hogy a felvételi nyilatkozatot az EJI Egyesület székhelyére (1068 Budapest, Városligeti fasor 38.) küldje vissza aláírva. Ha a fentiekkel kapcsolatban bármilyen további kérdése lenne, kérjük, nézze meg az EJI Egyesület honlapját (www.eji-egyesulet.hu) vagy keresse az Egyesületet az info@eji-egyesulet e-mail címen vagy a 06-1-479-5160-as telefonszámon. 

 

III./A - Kommentárunk a megalakulással kapcsolatban.

Meglepődve tapasztaltuk, hogy a 61 fővel megalakult EJI egyesület indulása, gyakorlatilag csendben és minden különösebb értesítés nélkül történt. Mennyivel elegánsabb lett volna, ha az érintettek legalább egy picit szélesebb körével történő egyeztetése mellett jön létre az egyesület. Információink szerint, az alakuló ülésen jelenlévők közül többen, nem is igazán tudtak arról, hogy milyen eseményre kaptak meghívást. Persze ez valószínűleg csak azokra igaz, akik nem vettek részt az előkészítésben, mert hogy egy ilyen egyesület létrehozása nem történik meg csak úgy. 


IV. Az egyesületről, mint szervezetről

Az EJI egyesület 61 fővel indult és az általuk alkotott tagság választotta meg az artisjusi hagyományokat idéző elnevezésű VÁLASZTMÁNY 15 tagját, mely egyébként az egyesület legfőbb szerve.

 

A VÁLASZTMÁNY tagösszetétele: 7 fő az egyesület zeneművész szekciójából, 5 fő a színművész szekcióból, 2 fő a táncművész szekcióból, 1 fő az artistaművész szekcióból. A mandátum 4 évre szól. A VÁLASZTMÁNY tagjainak jelölése alapján, saját maga választja meg az egyesület teljes tagságából az 5 tagú elnökséget, ugyancsak 4 évre, mely tagösszetétele a következő: 1 zeneművész, 1 színművész, 1 táncművész, 1 fő artistaművész, plusz az Elnök, akit a VÁLASZTMÁNY saját tagjai közül választ meg, ugyancsak 4 évre. 

 

Ezek az arányok a többség számára nem jelentenek túl sokat, de pl. artisjusi értelemben tapasztaljuk, hogy épp ilyen dolgokon múl(hat)nak a legnagyobb döntések. Az érdekek, szándékok csak úgy érvényesülhetnek, ha egy többségi szavazásban képes megfelelő szavazattal rendelkezni egy adott csoport. Ilyen értelemben a jelen összetétel is bebetonozhatja, hogy bármelyik szekció (függetlenül attól hogy az egyesületben mekkora valós súlyt képvisel), csak akkor képes a saját érdekében eredményesen fellépni, ha azt a ne adj'Isten ellenkező véleményt képviselő szekciók valamelyike támogatja. Ez vélemények szembenállása esetén patthelyzetet okozhat és a fejlődés, változás útjába is állhat. Persze ne fessük a falra... bízunk.

 

A megalakulás napján egyébként eldőlt, hogy a következő 4 évben kik alakítják a jövőt. A megválasztott tisztségviselők a következők:

Az Egyesület Választmányának tagjai:

Babos Gyula,
Benkő László,
dr. Gyimesi László,
Póka Egon,
Sánta Ferenc,
Sólyom-Nagy Sándor,
Szenthelyi Miklós,
Borbás Gabriella,
Fehér Anna,
Hegedűs D. Géza,
Konrád Antal,
Mihályi Győző,
Zsilák György,
Rotter Oszkár,
Mihályi Gábor

Az Egyesület elnökségének tagjai:

dr. Gyimesi László
Kiss János
Konrád Antal
Sztevanovity Zorán
Zsilák György

Az Egyesület elnöke: dr. Gyimesi László


Dr. Gyimesi Lászlo elmondta, hogy az Egyesület a szerzői jogi törvény értelmében minden előadóművészt képviselni köteles,de az Egyesület életét csak a tagok befolyásolhatják, így csak a tagok választhatnak és választhatók,illetve csak a tagok jogosultak a szabályzatok elfogadására. Ennek értelmében fontos tudni, hogy nem szükséges a belépés, ha továbbra is meg szeretnéd kapni az előadói jogdíjadat

 

Szeretnénk interjút készíteni az egyesület elnökével, aki ugyanaz a dr. Gyimesi László, aki a jogelőd EJI esetében is volt és az eddigi tapasztalatunk szerint egy rendkívül kedves, segítőkész úriember. Ha megvalósult a beszélgetés, további információkat is megosztunk veletek.



V. Felügyeleti Ellenőrzés

Az EJI átalakulásakor egy másik említésre méltó dolog is történt. Az EJI felügyeletét ellátó Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) végzett felügyeleti ellenőrzést, amely sikeresen lezárult. Az iratokat és levelezést bárki megtekintheti az EJI oldalán. (közvetlen link »»ITT«« ) A többség számára unalmas adatok és számok ellenére, mi belenéztünk ezekbe a jelentésekbe és feltűnt néhány "apróság", amely lehet hogy másnak nem:

 

Az SZTNH részére megküldött adatok szerint, három féle támogatási csoportban az alább olvasható összegeket fizették ki 2010-ben, melyeket feketével jelötünk. Ezzel szemben az adott évre közzétett éves beszámolóban más adatok találhatók, melyeket pirossal jelöltük.


A.) Visszatérítendő ( tudomásunk szerint kamatmentes) támogatások: 

Lakáscélú, munkaeszközcélú kölcsönök:          167 077 000.- Ft  /  167 327 278.- Ft

B.) Vissza nem térítendő támogatások:

Szociális, beiskolázási és karácsonyi segélyek: 105 130 000.- Ft  /  105 126 000.- Ft

C.) Közvetlen - egyéni és közösségi - szakmai támogatások:

Előadóművészi ágak szerint:                           264 359 241.- Ft  /  264 359 716.- Ft 



Persze az eltérés összességében nincs egészen 300.000.- Ft, de akkor is furcsa, hogy miért nem egyeznek ezek a számok. Lehet hogy ha a többi adatot ellenőriznénk, azok is jelentésenként változnának? ( Ha részletesen is kíváncsi vagy arra hogy milyen támogatásokról van szó, »»ITT «« megnézheted. ) Továbbá feltűnt ez bárkinek is? Ha igen, akkor miért nem látjuk nyomát? Persze a tévedés lehetőségét se zárjuk ki, de mindenképp meglepő.


Komoly változások időszaka...

A hazai közös jogkezelés az egyik legsötétebb folt volt(?) az alkotók életében, mely törvényi kényszer hatására kimozdulni látszik a kontrollálatlanság és átláthatatlanság birodalmából. Még csak az út elején vagyunk, bőven vannak foltok, melyek ki fognak tisztulni. 2012 nem csak a maja naptár vége, hanem valami egészen más kezdete is. Mi pedig ott leszünk végig mindenhol.
 
Zenei műfajokon átívelő gondolkozást és egységesen, mindenkire tekintettel meghozott-, igazságos és bölcs döntéseket kívánunk az EJI egyesület megválasztott tisztségviselőinek!


Magyar Zenész Bázis

Hozzászólás

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a MAGYAR ZENÉSZ BÁZIS –nak.

Csatlakozzon a(z) MAGYAR ZENÉSZ BÁZIS hálózathoz

A Zenészbázis Kártya birtokosai, 2012. január 1.-től, extra ajándékként, ingyen válnak jogosulttá a teljesen egyedülálló tarifával működő és zseniálisan kedvező percdíjakat biztosító ( akár 8 Ft alatti percdíj! ) mobiltelefon-szolgáltatás igénybevételére, melynek részleteiről az alábbi kártyára klikkelve olvashatsz.

  

© 2012   Created by Operator.

Profilkártyák  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek